Cégünk elsősorban mérnökirodai tevékenységekkel foglalkozik, mint építési műszaki ellenőrzés, felelős műszaki vezetés, építési szaktanácsadás, építési dokumnetumok készítése.
Több mint húsz év kivitelezői gyakorlat áll a hátunk mögött, ezért a feladatokat, problémákat gyakorlatias hozzáállással oldjuk meg. Ezzel a gyakorlati megoldást összekapcsoljuk a jogi megfelelőséggel, így biztosítva, hogy az elvégzendő munka összhangban legyen a jogszabályokban előírtakkal.
Az építési feladatok megvalósításában fontos szerep jut a Mérnöknek, amit az építtető gyakran felesleges túlbiztosításnak érez. Ugyanakkor elmondható, hogy az építtetőt a kivitelezés (és jobb esetben már az előkészítés) időszakában a Mérnök képviseli, és szakemberként biztosítani tudja, hogy az építmény nemcsak a megfelelő minőségben, de a lehető legtakarékosabban épüljön meg. Ezzel lehet a leginkább elérni, hogy az építésben mellőzzük azokat a hibákat, amik minőségromlási, jogi és anyagi következményekkel is járhatnak. Kifizetődő tehát a szakember alkalmazása még azokban az esetekben is, ha maguk a jogszabályok sem követelik azt meg.
Ennek az igénynek igyekszünk megfelelni, és segítő kezet nyújtani azoknak, akik ezzel a szándékkal fordulnak hozzánk.